Életmentő találmány
Kleinhappel Miklós 2005.08.31. 16:03
A férfi észrevétlenül lopózott a háta mögé.
Az egyik pillanatban még élvezte a kora őszi este minden ajándékát: az arcát símogató lágy, hűvös szelet, a tücskök kórusának énekét, a következőben apró darabokra tört az idill.
A háza mögötti kert közepén ült egy kényelmes székben. Mellette kis asztal, amin egy pohár jeges tea állt. Lehunyta a szemét és igyekezett nem gondolni semmire. Különösen nem a munkahelyén történt megaláztatásokra. Minél előbb túl kell tennie magát a történteken. Felül kell kerekednie a sérelmein, hogy megmutathassa, mégha kisebb korrekciókra szorul is, igenis hasznos az általa kifejlesztett szerkezet.
Hosszú ideig ült így, közbe - közbe néhány percre el is bóbiskolt. A késő délután lassan szürkületbe, majd estébe fordult. Lassan ő is megnyugodott. Aztán jött az a férfi.
- Ne mozduljon! - hallotta a háta mögül a fenyegető szavakat.
A következő pillanatban hideg fémet érzett a tarkóján. Pisztoly? Valószínüleg igen!
- Ez most csak vicc, ugye? - kérdezte.
Szüksége volt néhány másodpercre, mire tudatosult benne, hogy nagyon is komoly a helyzet. Hogy egy rablóval, talán rablógyilkossal hozta össze a sors. Hogy a másik azért szorítja a pisztolyt a tarkójának, mert ha nem követi az utasításait, használni is akarja, nem csak fenyegetőzni vele. Hogy... életveszélyben van.
- Így is felfoghatja, de akkor csúnya véget ér majd ez az este - érkezett a háta mögül a válasz.
Mély, durva hangú férfi volt. Megpróbálta elképzelni, milyen lehet a külseje. Egy félelmetes kalóz képe jelent meg a fejében.
- Mit akar tőlem?
- Álljon fel, majd induljon el a ház felé. De csak lassan!
Pontosan követte a másik utasításait. A pisztolyt most a lapockái között érezte. Talán egy hirtelen mozdulattal megfordulhatna és kicsavarhatná az idegen kezéből a fegyvert, villant át az agyán az ötlet. Ám amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan el is vetette. Nem lenne elég ideje megvalósítani. De talán valakinek ( például az utcán egy járókelőnek vagy valamelyik szomszédnak, aki épp az ablaknál áll ) feltűnik, hogy egy férfi pisztolyt fog rá. Ám ebben sem reménykedhetett, hiszen a kerti növényzet megválasztásánál különös gondot fordított arra, hogy az a kíváncsi szemek elől elrejtse. És a már - már teljes sötétség sem az ő malmára hajtotta a vizet.
A kertből a konyhába jutottak. A helyiségben még sötétebb volt, mint kint.
- Kapcsolja fel a lámpát. De lassan!
Egy pillanat múlva a konyha a három fénycsőnek köszönhetően fényárban úszott.
- Most forduljon meg!
Végre meglátta, kivel áll szemben. Kócos hajú, borostás, piszkos ruhát viselő középkorú férfi állt előtte. Szemében elszántság tükröződött. Egy csavargó? Ebben az esetben könnyen lehet, hogy az a pisztoly használhatatlan. Hiszen az az ember, akinek napról - napra kemény harcokat kell vívnia azért, hogy éhen ne haljon, valószínűleg nem fog annyi pénzt áldozni egy fegyverre és a hozzá való töltényekre, amiből hetekig nem lenne gondja az élelemre. Persze lehet, hogy lopta. Vagy talán játékpisztoly? Ahhoz már néhány dollárért hozzá lehet jutni és a legkisebb játékboltban is a valódira megtévesztésig hasonlító darabok kaphatók.
Vajon mekkora esélye lenne, ha váratlanul nekitámadna? Úgy látta, szinte azonos fizikai adottságokkal rendelkeznek. Csakhát az a pisztoly... A másik kiolvasta a tekintetéből, mi jár a fejében.
- Valódi - mondta és meglóbálta a fegyvert.
- Mit akar tőlem?
- Készpénzt. Mindet, ami a házban van. Hol tartja?
- Az emeleten, a dolgozószobámban.
- Indulás! És semmi ostobaság!
Lassan, ám határozottan lépkedett, kerülve a hirtelen mozdulatokat.
A dolgozószoba két falát polcok fedték, rajtuk könyvek álltak. A helyiség közepén nagy méretű íróasztal állt székkel, az asztal egyik sarkában számítógép.
- A pénz az asztal alsó fiókjában van.
- Akkor vegye ki!
A különböző címletű bankjegyeket ( körülbelül háromszáz dollárt ) átadta a rablónak. Amaz kabátja zsebébe dugta a pénzt. Szája mosolyra húzódott. Tényleg úgy fest, mint egy kalóz, gondolta, mikor láthatóvá vált igencsak hiányos fogsora.
- Most hogyan tovább? - kérdezte.
Követte az utasításait, ezért nem fogja lelőni - legalábbis ebben reménykedett. Talán a székhez kötözi, hogy amíg kiszabadítja magát, el tudjon menekülni.
A rabló arcáról lehervadt a mosoly. Feljebb emelte a pisztolyt. A fejét vette célba. Tekintetében rémisztő fény csillant.
Reflexszerűen cselekedett. A pillanat törtrésze alatt, az életét mentő ember fürgeségével kapta fel az asztalról a kis tubust. Kitért a pisztoly elől és a férfi szemei felé irányította a szórófejet. Ahogy a permet célba ért, az idegen felkiáltott. Lövés dörrent. A pisztolyból kirepült golyó célt tévesztve az egyik oldalfalba csapódott.
A rablóra vetette magát. Néhány gyors mozdulattal sikerült ártalmatlanítania. A férfi szeméből patakokban folyt a könny. Jó néhány percnek el kell még telnie ahhoz, hogy visszanyerje a látását.
- Maradjon ahol van, különben golyót eresztek a fejébe! - mondta a padlón vonagló embernek, kezében a pisztollyal.
Fél kézzel tárcsázta a 911 - et. Miután letette a telefont, tekintete a kis tubusra siklott. A találmánya. Megmentette az életét. Most már tudja, hogyan kell átalakítania, hogy megkapja a megérdemelt elismerést.
|