– Boldog születésnapot kívánok.

– Köszönöm a jókívánságot. Másfél hete folyamatosan ünnepelek, hiszen rengeteg barátom van, akikkel az elfoglaltságaim miatt nem tudok egyszerre találkozni. Számtalan televízió- és rádióműsorba is meghívtak, és úgy érzem, az ünnepléssorozat még mindig nem ért véget.

– Meg kell barátkoznia a korával?

– Inkább úgy fogalmazok, hogy bizonyos dolgokon el kell gondolkodnom. Például azon, hogy meddig lehetek még lemezlovas? Nincs sok választásom, ebben a szakmában csak előre lehet menekülni. Az aktivitás tart fiatalon. Ha most abbahagynám a munkát, akkor két év múlva idős bácsi lennék. De hatvanéves „taknyosként” miért kellene leállnom, amikor Amerikában egy DJ nyolcvankét évesen is fellép és imádja a közönség? Sokszor megkérdezik, nekem van-e három kívánságom. Mostanában azt felelem, hogy az egészség, az egészség és az egészség. Ha ez adott, akkor nagy baj nem történhet.

– Ráadásul amíg mások panaszkodnak, hogy kiöregedtek a szakmából és már nem hívják őket, Önnek nem kell ettől tartania, húsz év múlva is felléphet Tibi bácsiként.    

– Két évvel ezelőtt egy televízió-műsorban mindenki Tibi bácsinak szólított. Akkor ez nem tetszett, de be kellett látnom, hogy két út közül választhatok: ragaszkodom ahhoz, hogy Dévényi Tibi vagyok, aki nem érzi magát öregnek, vagy vállalom, hogy ezután az ország Tibi bácsija leszek. Az utóbbi mellett döntöttem. Azóta mindenhol így hívnak.

– Ön az egyik legismertebb lemezlovas. Mi fűszerezi meg a műsorát? Vagy kérdezhetem úgy is, mi a titka a sikerének? 

– Retro zenét játszom. Mit is takar ez a fogalom? Tíz évnél idősebb dalokat. A Republictól a 70-es évek közepén íródott számokig terjed a repertoárom, és leginkább azoknak a zenekaroknak és előadóknak a legnagyobb slágereit öleli fel, akiket korábban már élőben is konferáltam. Gondoljunk csak a Három kívánság című műsorra, amiben fellépett például Dr. Alban, Ricky Martin és a Modern Talking. Nekik nem csupán kiváló dalaik vannak, hanem baráti kapcsolatban is vagyunk egymással, és így egészen más felkonferálni őket. Ettől válok hitelessé. A retro stílust néhány évvel ezelőtt azok az egyetemisták tették népszerűvé, akik megunták a középiskolás koruk tuc-tuc gépzenéjét. Dúdolható melódiákra vágytak, amelyekre szívvel-lélekkel lehet bulizni. Legtöbbször főiskolai és egyetemi bulikra hívnak. Jó példa erre, hogy októberben és novemberben tizenhét gólyabálon léptem fel. Megfordultam szinte az összes nagyobb felsőoktatási intézményben. Egyértelmű tehát, hogy ez a korosztály az én közönségem. A későre nyúló kezdés borzalmas, de a buli többi részét én is nagyon élvezem.

– Úgy tűnik, apáról fiúra száll a szakma iránti vonzódás, mert a nagyobbik fia is hasonló babérokra tör.

– Ő huszonegy éves, főiskolai hallgató. Nagyon jó diszkós, imádják a tinédzserek, de nem azonos stílust játszunk. Nálunk a fiú „viszi magával” egyik buliból a másikba az apát, nem pedig fordítva, ahogy az másoknál előfordul. Ha olyan helyen lép fel, ahol retrot is kérnek, akkor vele megyek, és az egyik teremben én, a másikban a fiam műsora hallható.

– Kisebbik gyereke ötéves. Az ő életében gondolom még nem a zenéé, hanem a játéké a főszerep.

– Így van. Koromból adódóan már nem tudok úgy fegyelmezni, mint régen, ezért olyan a kapcsolatunk, mintha az unokám lenne. Leginkább a nyári hónapokat töltöm a családdal. Agárdon van egy kis házunk, általában ott kapcsolódunk ki.

– Rádiózik és televíziózik is.